Bevallom, soha nem írtam sem naplót, sem blogot. De a mai világban annyi gondolat rohangászik az ember fejében, amit szívesen megosztana másokkal (rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, esetleg akár ismeretlenekkel is), hogy végül elhatároztam, lesz, ami lesz, megpróbálom én is. Ugyanis nagyon jó az emilezés, de család és munka mellett ki győzi egyesével megírni azokat.
Előre bocsájtom, az én blogom egyáltalán nem lesz olyan vicces, mint a kedvencem: eloretolthelyorseg.blog.hu. A humor cseppjeit (özönét) meghagyom nekik. Sőt látványban sem lesz olyan szép. De remélem, lesz olyan írásom, ami legalább 1 emberben elindít valamit és akkor már volt értelme az enyémnek is.
Nekifutásból egy verset raknék be. Ma olvastam és megfogott (különben minek is mutatnám meg) :)
Szabó Lőrinc: Piszkosságok
Sokszor elszörnyedek magamtól,
hogy egy-egy rossz óra alatt
mi minden megfordul fejemben,
mennyi förtelmes gondolat;
s ha visszanézek tíz-húsz évre,
bűnökre - mennyi tévedés! -
majdnem revolvert ad kezembe
a kései szégyenkezés.
És lassan mégis belenyugszom:
Ilyen voltam, hát mit tegyek?
Akárhogy bánom is ma ezt, azt,
megváltoztatni nem lehet.
És ez a megváltoztathatatlan,
amit most már vállalni kell,
azzal vezekeltet a rosszért,
hogy sohase felejtem el;
de vigasztal is, jóra oktat:
szeretni, ami emberi -
piszkosságaimból tanultam
másoknak megbocsátani.
