Azt hittem, ezt a bejegyzést majd húgocskám írja a saját blogjában, de nem történt meg, ezért én veszek kezembe tollat. Helyesbítek, gépelek.
Az történt, hogy anyuéknál voltunk, szombat volt és telefonügyeltem. Hallom, hogy jön a tejes, intek húgomnak, de elmagyarázni nem tudtam mit is akarok, mert a páciens mondta a problémáját éppen. Gondolta, zavar a tejes zenéje és behúzta az ajtót. Mire sikerült letennem a telefont és elmondtam, hogy tej kéne, már elindult a kocsi. Máskor általában megáll pár házanként, de most nem. Rohantunk utána az üvegekkel, pénztárcával. Illetve rohant tesóm, mert gondoltam a pénzt úgyis megvárja az eladó. Templom után sem láttuk a kocsit, kezdtük feladni, mikor egy kedves úriember az autójából kiszólva megkérdezte, hogy lekéstük a kocsit? Mondtuk, hogy igen. Elkérte az üvegeket, és addig ment, amíg egy mellékutcában megtalálta. Vett nekünk tejet, mi vártuk a házánál. Kérdezem mennyi, mondja 340. Gondoltam, ilyen rendes, adtam 400-at és megköszöntük. A férfi indult útjára, mi az ellenkező irányba haza, mikor halljuk, hogy kiált utánunk. Hátrafordulunk, hát rohan felénk, hogy többet fizettünk. Hiába próbáltuk megmagyarázni, hogy mi direkt adtunk ennyit, visszaadta a 60 Ft-ot.
Csak mellékesen írom még a sztorihoz, hogy míg vártunk, a szomszédja próbált velünk beszélgetni, melyik házból jöttünk, stb. Aztán megkérdezte, hogy az „XY felesége vagy?”. Mindezt egyes számban. Azt se tudtuk, melyikünkről feltételezi ezt egyáltalán. Mondtuk, hogy nem, a lányai vagyunk. Hát nem győzött elnézést kérni. Most vagy mi nézünk ki öregnek, vagy az anyukánk nagyon fiatalnak. Remélem inkább ez utóbbi. ;)
