Sok-sok évvel ezelőtt úgy mentem el Budapestről, hogy 2 év múlva visszajövök. Aztán megszerettem az új várost (meg mást is) és már eszem ágában sem volt visszajönni. A fejemben Budapest nem volt több, mint egy halom szemét, kosz, bunkó tömeg városa. Nem szerettem az itt lakókat, a rohanást… A kényszer úgy hozta, hogy visszaköltöztem. És most azt veszem észre, hogy ez vagy az az ember milyen kedves volt, hogy valaki visszamosolygott, hogy segítettek, hogy mennyi ember van, aki mielőtt elmondaná a panaszát, megkérdezi, mi van velem/velünk. A szomszéd alig ismer, de felajánlja segítségét. Saját kertjükből származó gyümölcsből hoz a gyerekeimnek, miközben van unokája neki is. Soroljam még? Lenne bőven mit.

Pedig a kosz, a zsúfoltság, a rohanás még mindig megvan. Talán még fokozottabban is. Nem tudom, minek köszönhetem ezt a szemléletváltozást, de annyira jó.