Borzasztóan lassan ülök a géphez. És ez ahelyett, hogy javulna, mondhatni az idő teltével egyre rosszabb. Frusztrál a számítógép és az interneten található sok szemét, amit kerülgetek, hogy megtaláljam a fontos dolgokat. Ezért van az, hogy több napos késéssel születik meg ez az írás is. (Sok pedig el sem jut a megszületésig). Na mindegy.

Pénteki néptánc után irány a Vörösmarty tér (hú, múltkor láttam így leírva: Vörösmarthy L ). Már reggel úgy öltöztünk, hogy ne legyen gond a hideg. És nem is volt. Bár fagy sem volt. Mint korábban írtam, szeretem, ahogy a lányaim nézik a hatalmas fenyőt, a mindenféle kézműves árukat, zenészeket… (kint volt a poharakon zenélő bácsi is). A hangszerárust meg is kértem, hogy játsszon kicsit azon a hosszú lyukatlan furulyán (szerintem az életben nem fogom megtanulni a nevét). Oda vagyok a hangjáért. És ahogy játszik rajta, kedvem lenne táncra perdülni. Kaptak forró teát (sajnos a végén meg is lett az eredménye, 200 Ft-om bánta, hogy be kellett ugranunk az egyik helyi gyorsétterembe pisilni Z-vel. Azt értem, hogy pénzt kérnek, pláne, hogy sehol egy mellékhelység a vásár területén, de 200 Ft…?! Legalább tiszta lett volna!). Színpadon volt műsor is, találkoztunk Z. egyik csoporttársával, meglepő módon pont azzal, akivel máshol is szoktunk. Bár nagyon szerettem volna venni a lányoknak abból az ominózus hurkából, de egyrészt nagyon elúszott az idő, másrészt a leülős asztalok dugig voltak, a pultokat meg nem érték fel, így másnap reggel igyekeztem eme hiányosságot pótolni. Elrohantam a kedvenc hentesünkhöz. Az ottani ugyan nem tökéletes, de azért finom.   Ja és Z. tejallergiája miatt kimaradt a kedvenc kürtöskalácsosunk is. Mindennek ellenére élvezték. (Történet: Egy mama a gyerekével nézegette a fa játékokat. Mondja a mama a gyereknek, hogy vigyázz, el ne törd, mert az eladó bácsi haragudni fog. Az eladó bácsi, meg szelíden mondta, hogy nem azért kell rá vigyázni, hanem azért, hogy majd egy másik gyerek játszhasson vele. Erre mi volt a mama válasza indulatosan? Majd én nevelem a gyerekem!)

Késő este, mikor a gyerekeim már aludtak, befutott keresztfiam is. Alig láttam ki a szememből. 9-kor még telefonált, hogy most indul, próbáltam is ébren maradni, de nem sikerült. Így történt, hogy fél11-kor a kopogására ébredtem. Gyorsan megvacsoráztattam és irány az ágy. Másnap reggel kis játék után bebumliztam immár 3 gyerekkel a Néprajzi Múzeumba az adventi kézműves foglalkozásra (lassan már ez is kezd hagyománnyá válni nálunk). L. megjegyezte, hogy most pont úgy nézünk ki, mintha M. is tesó lenne. Mondtam, miért is ne, úgyse tudja senki, hogy nem így van. Ugyan egy csöppnyit fiatalnak kellett volna lennem a szüléséhez, de hát rám van ez írva?  Szerencsére mindhárman találtak maguknak való elfoglaltságot. Még Z. is szívesen alkotott. És a kicsiknek volt lepelmese is, ahol gondolatban, dalok szárnyán utazhattunk egyik országból a másikba, hogy megnézzük, ott mit énekelnek karácsony idején. Szép hangja volt a nőnek. Ami nem tetszett, hogy mint tavaly, idén is meg kellett venni a múzeumi belépőt, de idén még néhány asztalnál pluszban kellett fizetni. Szóval 3 gyerek után szép kis summa jött össze. Végülis nem számít, mert jól érezték magukat. Délután kimentünk a kori pályára, de sajnos 15 perc múlva már jöhettünk is haza, mert M. nem érezte jól magát. Szerencsére a kicsik nem bánták, nagyon szeretnek itthon is játszani. Az eltelt 15 perc alatt én kint ültem az öltözőben (szaporán gyártottam egy ajándékot), mert M-nek nem volt korcsolyája, így az enyémmel ment fel. Viszont ami lement ezalatt a rövid idő alatt...! Az egyik szülő jobban ordibált a gyerekével mint a másik. Pl. Apa a kb. 3-4 éves gyereknek: "hogy képzeled, hogy idedugod a csízmát, hogy én vegyem le, mit képzelsz te magadról?" Mama mellette némán levette. Vagy másik: "ne nyafogj már annyit, úgyse lesz tökéletes, mi a ......-nak jöttünk ide?" Hát tényleg nem tudom, mert kétlem, hogy egy gyerekben ezek után jó élmények maradnának meg a korcsolyázásról. 

Vasárnap M-nek találkozója lett volna az osztálytársakkal, de mivel még mindig gyengélkedett, maradt az itthoni játék. Nem bántam, hogy itt maradt, mert legalább egyszerre tudtam vasárnapi ebédet főzni, mézeskalácstésztát gyúrni (éljenek a robotgépek, még ha csak a fele munkát is végzik el) és nővéremmel beszélgetni. Már nem is emlékszem délután mit csináltunk. Ja, már tudom, karácsonyi ajándékot gyártottunk.

Hétfő suli, délután szolfézs, furulya, majd otthon mézeskalácssütés. Tavaly örültem, hogy csak nyújtanom kell, meg a sütőhöz rohangálni. Ha tudom, hogy L. ilyen ügyes (és főleg erős) már, akkor most szinte semmit nem kellett volna tennem. Max. a sütő maradt. L. ugyanis lisztezett, nyújtott, Z-vel szaggatott. Jövőre a tésztakészítést is rájuk bízom ;). Nekem még akkor is megmarad az utána való takarítás :D. Kedd délután mézeskalács díszítés folyt. Szerdán pedig a fúvósok karácsonyi koncertjére mentünk, ahol L. is fellépett. A sok rézfúvós között volt 3 furulyás kislány, de az egyik időközben megfutamodott. Sajnáltam.

Itt tartunk most. Folytatást nem ígérek, ismerve magamat.