Azt hallottam tanultam, hogy amikor valakivel valami baleset történik, akkor képes olyan dolgokra is, amibe még belegondolni sem mer, nem hogy véghezvinni normál állapotában. Mit mondjak, mindezidáig hittem is meg nem is.
De valahogy így jártam én is a múlt pénteken. Az történt, hogy önmagamhoz híven, hirtelen pattantam fel egy székről, elvesztettem az egyensúlyomat (mielőtt valaki feltételezné, alkohol tartalmú lé nem volt bennem ;) ), és ahogy próbáltam nem elesni, 2 lábujjam az ideiglenesen szobámban tartózkodó gyerek autósülés karfája köré csúszott. Aki látott már ilyen ülést, az tudja, hogy ezek nem papír vékonyságúak, tehát képtelenség, hogy normál esetben beférjen 2 ujj közé. Megoldás képen a 4. ujjam kifordult a kisujj alá. Mikor azért végül esés nélkül sikerült megállnom és lenéztem a lábamra, konstatáltam, hogy valahogy ennek nem így kéne állni. És fogtam, visszaraktam az ujjamat a helyére, aztán kinyitottam az ajtót, hogy beengedjem a munkásokat (mert persze éppen fürdőszobafelújítok). Visszamentem a szobába, szépen hozzásíneztem egy ragtapasszal a középső ujjamhoz (szóval totálisan szakszerűen láttam el – meg is dicsértek érte a baleseti sebészeten :D – valamire csak jó volt az egyetem), és végül mindezután kezdett eljutni a tudatomig, hogy mi is történt. Akkor viszont már ordítottam volna szívem szerint a fájdalomtól. De hát az állati ciki lett volna. Végül is este némi családi nyomásra elmentem vittek a traumatológiára, ahol megállapították, hogy eltört egy csont, de ennél szakszerűbben ők se tudják ellátni és hazaengedtek. Azóta persze rohamléptekben javulok. Azt még nem látom, hogy miért is történt ez meg velem, pedig nálam soha semmi nem történik ok nélkül. Eszembe jutott már az is lehetőségként, hogy biciklizni akartam aznap és lehet, hogy ezzel a kis sérüléssel egy nagyobbat úsztam meg, vagy mit tudom én. Lehet, hogy egyszerűen csak le kellett valamiért lassítanom az életemet.
