Az alábbi mesét Öregördögtől (aki mellékállásban keresztszülő) kapták a gyerekeim. Én meg tovább küldöm mindenki másnak, aki erre jár.

Hencidai meg boncidai

Élt egy óriás Hencidán,

egy másik meg Boncidán.

Így töpreng a hencidai:

- Ki lehet a boncidai?

Átmegyek már, és megnézem:

mer-é megbirkózni vélem.

El is indult kedd reggel,

hétmérföldes léptekkel

hegyen-völgyön ballagott át,

s elérte az óriásportát.

Boncidai épp ebédel

- sárkánysültet nádmetéltel -,

s hallja ám, hogy mennydörög:

Kikukkant a kulcslyukon,

s akkor látja , úgy bizony,

hogy nem is a menny dörög:

óriáscsizma dübörög.

Odaszól az asszonyának:

- Hé, te, anyjuk, nagy a bánat:

verekednem kell, pedig, hej,

nagyon elteltem a sülttel.

Szól az asszony: - Semmi, semmi.

Nem kell mindjárt ölre menni.

Bízd csak ide! Majd meglátod:

Eliszkol az óriásod.

Bújj az ágyba! Húzd magadra

a dunnát… a szakálladra!

Gőgicsélj, mint apró gyermek,

majd beszélek én helyetted!

Így is történt. Ezalatt

Hencidai beszaladt,

már az ajtón matatott,

s nem találván lakatot,

nyomban dörömbölni kezdett.

Szól az asszony odabent:

- Nem lesz itt már soha csend?

Felébred a pöttöm gyermek.

Belép… s mit lát hencidai:

az ágyban egy „kisbaba” rí.

De micsoda kisbaba?!

Akkora, mint ő maga.

Felsóhajt a jövevény:

- Jaj, minek is jöttem én?

Ha ilyen nagy a baba,

mekkora hát az apa?

Ha az engem megfricskázna,

visszaszállnék Hencidára.

Megfordult és hanyatt-homlok

a mezőnek nekirontott,

fulladozva, sőt köhögve

állt meg otthon Hencidán.

Ezalatt meg henteregve,

Hét határra mennydörögve,

Hajladozva, hanyatt dőlve

Hahotáztak Boncidán.

Sajnos nem tudom a forrást, de remélem azért tetszett. S hogy ki mit tanul belőle…, azt mindenkire rábízom ;)