A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Rokonnak nevezzük azokat az embereket, akik egy családba tartoznak. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint az alábbi rokonsági típusokat különböztethetjük meg:
- Vérrokonság: leszármazás útján létrejött rokoni kapcsolat. A vérrokonságba nemcsak a vér szerinti rokonok, le- és felmenők, hanem az adoptáció (örökbefogadás) útján bekerültek is beleszámítanak.
- Házassági rokonság: házasság útján létrejövő rokoni kapcsolat, a házasság révén a két rokonsági csoport tagjai passzívan, elhatározásuktól függetlenül kerülnek rokoni kapcsolatba.
- Műrokonság: Nem vérrokon személyek szabad elhatározásukból a rokonsággal egyenértékű kapcsolata, amelyet valamilyen aktussal megerősítenek, az egész közösség tudomására hozzák s a kapcsolat konzekvenciáit viselik. A műrokonság nem azonos a házassági rokonsággal, nem érinti a két egyén rokonait (pl.: keresztszülőség/komaság, tejtestvérség, vértestvérség).
Amikor ott állunk az anyakönyvvezető előtt, nem jár semmi más az agyunkban, minthogy ország-világ-rokonság előtt is elismerjük, hogy a másik felet szeretjük és (jó esetben) vele szeretnénk leélni az életünket. Akkor még véletlenül sem gondolkodunk azon, hogy azzal az aláírással egy seregnyi rokont is kapunk. Aztán telnek az évek, az új rokonokkal meg kialakítunk valamilyen kapcsolatot. Kivel jobbat (néha nagyon jót), kivel kevésbé jót, vagy látszólag jót. Kezdjük hinni, talán ismerjük egymást. Aztán sajnos (a mai világban egyre gyakrabban) újra állunk valaki előtt, aki ilyenkor már nem az anyakönyvvezető, sokkal inkább bíró, aki előtt a boldogító igen helyett az akkorra már boldogító nemet mondjuk. Majd kihirdeti, hogy nem vagyunk többé férj és feleség. Igen ám, de mi lesz ilyenkor a másik fél rokonságával? Ők rokonaink még? Vagy ez a kapcsolat is automatikusan szűnik? Fel lehet-e/fel kell-e rúgni ilyenkor ezt az elnevezést is? Mert hát a szeretet egyes rokonok felé ott van továbbra is. Jó esetben ez vica versa igaz. Aztán ott van ennek a házasságnak az 1-2-sok gyümölcse. Ők bizony a válás ellenére rokonok maradnak.
Ráadásul ott van a nyűg, hogy a rokonok, ha valamiért rossz a kommunikáció, úgy érzik magukat, dönteniük kell a két fél között. Pedig szerintem egyik oldal se vár ilyet, már ha elég értelmesek (tény, a volt férj/feleség gondolkodásáról, tetteiről általában nyilatkozni nem tudunk, mert gyakran nem is ismerjük őket). És hogy a „rokonok” ezt a félreértést milyen stílusban közlik, ugyancsak nehezíti a rokon/nem rokon kérdést. Mit kezdjünk ilyenkor? Mert mondhatom azt is, hogy a „rokon”most mutatta meg igazán, milyen emberi is ő, hogy gondolkodik, és hogy a számtalan év ellenére mennyire nem ismer. De mondhatom azt is, lenyelem a nem túl kedves beszólást, végülis gyerekeim rokona. De ez már megint egy újabb kérdést vet fel bennem, hogy egy ilyen „rokonnal”, érdemes-e találkoztatni őket? Tanulhatnak-e jót egy ilyen rokontól? Valamit biztosan! Hogy ilyen emberek ne legyenek ;).
Azért jó, hogy vannak szeretetre méltó rokonok is, akik arra sarkalnak, hogy ne akarjam ezt a szót a sutba dobni. Hogy igenis ezek a rokoni szálak már nem olyan könnyen szakíthatók el. De most már megtehetem, hogy kit hívok rokonnak és kit nem. Hiszen őket a fenti definíció szerint passzívan, elhatározásomtól függetlenül szereztem.
És van egy mondás, mely most oly aktuális nálam ehhez a témához: Isten a barátainkkal kér bocsánatot a „rokonaink” miatt.
