Szóval az úgy kezdődött, hogy anno szeptemberben (csak hogy minél hosszabb legyen a szöveg ;)) sürgősen elkezdtem egy olyan helyet keresni, ahol foglalkoznak óvodás korú gyerekekkel. Több szakmabeli is azt javasolta, hogy ezt az ominózus csoportot keressük fel. Elmentünk, megnéztem, színvonalasnak találtam és beírattam a lányomat. Végig szuperek voltak az órák. Majd egyszer csak bejelentették hogy lesz ez a műsör, legyünk szívesek fellépő ruhát szerezni gyermekeinknek. Ezzel nem is volt még gond. Mert amúgy is tervben volt, hogy kap egyet. Azt csak zárójelben teszem hozzá, hogy az általuk hozott varrónő csillagászati áron dolgozott volna, szerencsére volt egy mama, aki potom összegért elkészítette.
Na írom végre a lényeget. Összpróbán (merthogy ez a társaság több telephelyen is működik) derült ki, hogy a 2 számból az egyikről a mi csoportunknak fogalma sincs. (Csendben jegyzem meg, hogy mi nem a fő telephely vagyunk, minő csoda.) Nem ismerik azokat a népdalokat, amik ebben a számban vannak és a hozzá tartozó táncot sem. Szerencsére a gyerekeink azért megtették, ami tőlük tellett.
Aztán kitalálták, hogy hely hiányában, teljes anzugban adjuk be a gyerekeket a művészbejárón (hogy miért kellett kintről, mikor bent is van átjáró…?!). Újabb csendes megjegyzésem január van/volt és piszok hideg. Ne akarjuk ott átöltöztetni a gyerekeket, mert nincs hely. Sőt, a holmijukat is vigyük magunkkal majd a nézőtérre. Majd ott a művészbejárónál ők átveszik a gyereket. Bemegyünk, hatalmas kavalkád, ezer szülő ezer fellépővel, lehet jobbra-balra és felfele is menni. Papíron kiírva: 4 órások a 3. emeletre menjenek. Mint említettem, több helyre jártak a gyerekeink, és mindegyik helyen máskor kezdték az órákat. Felmentünk így a 3-ra, ahol is tele volt iskolással, maximális fejetlenség, senki nem tud semmit, tanárt sehol nem látni. Felhívom lányom egy társának anyukáját, aki is közli, hogy ő sem tud semmit, de ők a földszinten várnak. Lemegyünk mi is. Egyszer csak megjelenik egy papa, hogy a mi csoportunk a túlvégen - ahol senki más nincs – gyülekezik. Jó, keresztülverjük magunkat a tömegen, megtaláljuk őket, persze semmit nem hallunk abból, amit mondanak. Elől fényképezés lenne, de hát aki hátul áll, semmit nem lát és hall. Nagy nehezen elindulnak velük felfele.
Jönnek a gyerekeink számai. Részemről és később beszélve mással is, szerintük is borzasztó volt az egész. Mert 1. csak az óvodás korosztályt tekintve is, annyian voltak, mint az oroszok. Alig fértek fel a színpadra, több gyerek „elveszett”, nagyobbak is. Magyarul elsodródtak a saját csapatuktól. 2. mint fent írtam, a fél bagázsnak fogalma nem volt az első számukról. 3. amíg a többi korosztály volt a színpadon, a gyerekeket képtelenek voltak csendben tartani hátul. 4. és ezt tartom a legfontosabbnak, hogy egyszerűen az ovis csoport tudását degradálták. Pedig tényleg le a kalappal ez előtt a korcsoport előtt, a normális órákon olyan szépen, ügyesen csinálták a bonyolult lépéseket, hogy még én is meglepődtem. Ugyanezeket a „nehéz” lépéseket és a hozzátartozó énekeket a kisiskolásokkal táncoltatták/énekeltették el, ahol is (direkt figyeltem) a társaság egyharmada bénább volt, mint mondjuk az én lányom, aki ugye csak szeptember vége óta jár néptáncra (sőt, néhány 3 évesnél is). És ne higgye senki, hogy elfogult vagyok és csak azért írom ezt.
Szóval ha véletlenül eljutna az illetékesek fülébe mindez, akkor ajánlom, hogy legközelebb beszéljék meg a főnénivel a tanárok, hogy mit is kéne megtanítani a gyerekeknek, hogy mindez ne az utolsó próbán derüljön ki. Hogyha a többi fellépőnek volt öltözőhely, akkor miért pont a legkisebbeket kellett kint fagyasztani fellépő ruhában? Pontos találkozóhelyet kérünk! Ha már úgyis annyian vannak, és ennyi telephely van, akkor miért nem léphet fel mindegyik kis csoport a saját tanárával külön? Jó lenne, ha megnéznék, hogy mire is képes egy korcsoport és ennek megfelelő szintű számmal lépnének fel.
