Elöljáróban: Kicsit aggódom, mennyire lesz érthető, amire ki szeretnék lyukadni.

Volt egy ismerősöm, aki nagyon szeretett olyan könyveket olvasni, mint Feldmar András, Csernus… Ezzel nincs is baj, én is olvasom őket. Néha megerősít, néha tanít, vagy ad egy újabb lökést (és volt már olyan is, amivel nem értettem egyet). Szóval a mai világban nem baj, hogy megszületnek ezek a könyvek.  De amiért felhoztam őt, az egy mondat volt, amit egyszerűen úgy éreztem, hogy kiragadott mindegyik közül.  Úgy értelmezte, ahogy. Valami olyasmiről szólt a mondat, hogy ha én nem vagyok magamért, akkor ki más lenne. Ezután pedig ezt tűzte zászlajára és ment „harcolni”. Nem számított ki került az útjába, az anyja, a felesége, a barátai.  És mindehhez bebeszélte magának, hogy ez így jó. De én nem láttam, hogy boldog lenne.

A fentiek ellenére, most idemásolok egy idézetet. Remélem ezáltal  kicsit érthetőbbé válik, hogy mit is kéne ennek jelentenie:

„Akiben azonban az ÉN élmény nem villan föl, még akkor is egyedül marad, ha öt felesége és nyolc férje volt, ha tíz gyermeke és hatvan unokája veszi körül. A nagycsaládban (és a kiscsaládban vagy egyedül – szerintem)élők az örökös hajszában nem veszik észre, hogy néha teljesen egyedül vannak. Ha nincs igazi szeretet – ami önmagam szeretetén alapul – minden közösség csak teher számunkra, fárasztó kötelesség.

Akinek „lelke a barátja”, annak mindig van társa.” (Müller Péter: SzeretetKönyv)

Két gondolat:

1. Nem lehet, vagy nagyon nehéz kiragadni úgy mondatokat, hogy az értelme ezáltal ne sérülne. (Most én is kiragadtam :S – másoltam volna ide sok idézetet a jobban érthetőség kedvéért, de egyszerűbb és érthetőbb, ha mindenki inkább kezébe veszi a könyvet.)

2. Önmagunk szeretete ne abból álljon, hogy a saját, önös érdekeinket/akaratunkat vesszük csak figyelembe és azt tűzön-vízen keresztülvisszük, akkor is, ha azzal más lelkébe gázolunk, hanem abból, hogy hallgassunk a felsőbb ÉN-ünkre. Mert az akaratunkat az „én” formálja és tévútra visz. De ha elcsendesedve odafigyelünk az ÉN hangjára, akkor úgy fogjuk tudni magunkat szeretni, hogy az másnak is jó legyen. (Tudom, hogy a 2. idézet nem csak erről szól!)

Lehet, most úgy tűnik, osztom itt az észt és azt hiszem profi vagyok ebben. Nincs így. Én is csak tanulom, hogy egyre jobb és jobb legyek. És az ilyen jellegű írásaim inkább azt hivatottak megmutatni, hogy aktuálisan hol tartok, mi fogott meg, mivel tudok azonosulni.

(Remélem erről a témáról nem írtam még, mert olyan régen érlelődik bennem, hogy már azt sem tudom, elmondtam-e vagy sem.

Bízom benne, hogy ez az ismerős -mivel nem tartjuk a kapcsolatot nem tudhatom - azóta továbbfejlődött!)