mert hogy mint már annyiszor mondtam, nálunk mindig történik valami.
Péntek este leadtam a lányaimat. És vártam és vártam húgomat, ki aznap jelentkezett be, hogy érkezik egy francia lánnyal vendégségbe. (Na azért annyira nem lepődtem meg, mert régóta szó volt róla, csak az időpont nem volt lefixálva). Este 10 körül már a szakmai olvasmány sem dobott föl, ráadásul állandóan aggódó anya lévén, most értük izgultam, mi lehet velük, már itt kéne lenniük. A jó sok éve bunkofonnak titulált eszköz most sem hagyott cserben, így hát megnyugodtam. Fél 11-kor be is futottak, első álmomból ébredve gyors vacsoráztatás. Kakaós csiga és tejes kifli, mert tudom, húgom nagy kedvencei. Nem vagyok egy nyelvzseni (nagyon nem, mert sajnos ritkán gyakorlom), de ebben a kései órában kb. csak néztem ki a fejemből, és amikor a vendég kislány (alig fiatalabb, mint én ;) ) átadta a 3 üveg házi készítésű exkluzív összetételű lekvárját (mangó rózsavízzel, nektarin rózsavízzel és szilva vaníliával) a Thank you-n kívül többet nem bírtam kinyögni. Pedig illett volna. Már csak azért is, mert utólag megkóstolva az elsőt, hmmmm… mennyei! Kíváncsian várom a másik kettőt is.
Másnap reggel a kislány lejött velem a pékhez, mert szeret ott válogatni. Ráadásul összehasonlítás képen mondom, míg Bécsben 2 ezer Ft-ért alig kapsz valamit, itt múltkor sikerült egy tele szatyorral távoznunk az üzletből. És hogy miért emlegetem Bécset? Mert a „csaj” (ahogy magunk között emlegettük) ott lakik. Szóval jött, vásárolt és kerek volt a világ. Kisebb városnézés (félig nélkülem), majd csatlakoztam én is, szuper volt. Ebéd a Ráday utcában, séta (sültgesztenye-vásárlással természetesen), végig a Váci utcán majd Vörösmarty tér. Még a Váci utcában láttunk egy kis „virágüzletet”. Muszáj volt bemenni. Tele csecsebecsékkel és mi mindhárman gyerek módjára csurgattunk a nyálunkat. Sajnos a legegyszerűbb darabok is horribilis összegbe kerültek. A karácsonyi vásár hozta formáját. (Ebben az esetben sajnos) a régen várt eső is megérkezett, de leszámítva, hogy totál átfagytam, nagyon tetszett. „Csaj” kapott egy előre megígért hurkát. Mivel nem bírta megenni, besegítettünk és mikor az első falatot megízleltem, csak annyit tudtam mondani, ez pont olyan, mint amit anyukánk készített disznóvágáskor. Majd kisföldalattival átcaplattunk a Deák térre (annyira fáztunk, hogy fél perc meleg is sokat számított), megnéztük a Bazilikánál levő vásárt is. (ja és persze a Bazilikát is). Innen kezdve pedig láttuk az elitet és a „lebujt” is. Forralt bor helyett a DiVino borbárt választottuk. Velem mondjuk könnyű dolguk volt, mert én fixen tudtam, hogy mit szeretnék a sok magyar termék közül inni, csak az évjárat volt kérdés, de a francia kislánynál már nehezebb dolguk volt. Ebben a helyben viszont pont ez a jó. Leírhatod a saját szavaiddal, hogy kb. mit szeretnél, elmondják, hogy mely borok felelnek meg ezeknek a kitételeknek és azt is, hogy mi a különbség köztük. És ha nem ízlik, akkor ajánlanak mást. Jó kis hely! Mivel a srácok (és lányok) nincsenek egyenruhában, ráadásul meglehetősen szabad stílusban beszélnek a borokról, a berendezés is modern, hétköznapi, borokhoz kevésbé értő ember is jól érezheti magát itt. Utána némi gyors ötlettől vezérelve átmentük a Kazinczy utcában található Szimplába. Ez egy romkocsma. Mit mondjak, az előző helyhez képest igen éles váltás volt. Bevallom, még nem jártam ilyenben, csak olvastam róluk. Ha más sem járt még hasonlóban, akkor csak érzékeltetetés képen: egy öreg ház romja. Mivel a ház elég nagy eredetileg, így a kocsma is hatalmas. Szó szerint dugig volt. Először csak mentünk és mentünk egyre beljebb, majd fel az emeletre, vissza a földszintre, hogy találjunk egy kis helyet ahol leülhetünk. Berendezés az innen-onnan lomtalanításokból stb. összeszedett bútor, vagy csak egy része, vagy bármi, ami azzá alakítható. Pl. kád. Azt hiszem, nem szeretném fényes nappal viszontlátni. De be kell vallanom, a hangulata az megvolt. Amin viszont nagyon meglepődtem, hogy az árfekvése a DiVino-é. Na ja, ha valami híres, az híres.
Másnap hajnalban kivittük a lányzót buszához, hazatepertünk és aludtunk még vagy 2 órát. Az előző naphoz képest ez már sétagalopp volt. Karácsonyi ajándék alapanyag vásárlás, és gyártás… A szokásos nagy beszélgetések…
Hétfőn húgomat lecseréltem a szüleimre. Ma pedig „végre” kong a lakás (kéretik nem félreérteni!). De hogy a mai nap se legyen unalmas, a tavalyi programot vettük elő, irány a koripálya hármasban. Szerencsére Z-vel nem kezdtük elölről a tanulási folyamatot, ezért a derekam meglehetősen jó állapotban került haza.
A hosszú mese után pedig mondja meg nekem valaki, hogy milyen lényeges momentumról felejtettem el beszámolni.
Következő hétvégénket már tervezem a gyerekekkel: kori, néprajzi múzeum adventi programja, ajándékkészítés… túl sok ötlet és rövid idő. Ami pedig nem fog beleférni, arra majd megkapom, hogy "de anya megígérted" :)
