Internet időleges hiánya miatt kissé megkésve. És mivel többedszeri próbálkozásra sem sikerült egyben felrakni a szöveget a képekkel (pár lépés után mindig kitörli valamelyik részt :( ), kénytelen vagyok mindegyik szövegrészt a hozzá való képpel egyesével felrakni.

Tehát első rész: 

Ez a szuper időszak, már pénteken elkezdődött. Elmentem a gyerekekért ebéd után az oviba és spuri a pályaudvar. Kaptunk jegyet a kiszemelt vonatra, kényelmesen elértük, Győrben találkoztunk a húgommal, akinek mindhárman örültünk. És Volán busszal irány a nagyszülők. Persze titokban. Ők úgy tudták, majd délután telefonálunk, ha tudjuk mikor érkezünk, hogy értünk tudjanak jönni a városba. Szóval jóóól megleptük őket, mikor betoppantunk a kertbe.

Gyönyörű idő volt, ezért kint lomoltunk, megcsodáltuk a sok-sok szebbnél szebb virágot

Új szerzemények

Nagy az élmény

Sajnos életlen, de annyira aranyos

Az alkotó

Ma beszéltem egy kollégámmal és annyi hülyeséget butaságot mondott, hogy nagyon pipa lettem. Persze ott nem mutattam, hogy mennyire felhúzott, de még utána is tiszta gyomorgörcs voltam. Aztán megnéztem az e-mail-jeimet, ahol volt egy pps. Alapvetően nem szeretem ezeket a továbbküldözgetősöket, de mivel kedves ismerőstől kaptam, megnéztem. Az "új vírus"-ról szólt, a mosolyról. Köszönöm! Hatott. És pont jókor jött. Mert nálam általában a dolgok pont jókor szoktak jönni. Egyébként nem kellett volna felhúzni magam, de nagyon zavart, hogy egy olyan ember, akinek nagyon sok másik ember élete van a kezében, hogy mondhat ekkora baromságokat. Ilyenkor azért örülök, hogy vannak józan emberek, akik tudják, hogy van más út is, mint a kollégámé és megtehetjük, hogy egyre egészségesebbé tegyük a társadalmat.

...csakhogy még egy dologgal kapcsolódjak régebbi bejegyzéseimhez.

Elegem lett abból, hogy állandóan nadrágban járok, csak azért, hogy ne látszódjon a bokarögzítő. Itt a gyönyörű tavasz és nem érdekel ki mit gondol! Úgyhogy ma miniszoknyát húztam és így villogtam mindenütt.  Kaptam is egy bókot: vigyázzak a „csodaszép lábaimra” :D

Az úgy volt,...  hogy jöttem haza és a kapunál belebotlottam egy illetőbe, aki éppen a kaputelefon listáját cserélte. Jutott eszembe, hogy ezer éve húzom, halasztom, hogy nem jó a kaputelefonunk (nyáron cserélték, de pont nem voltunk itthon, amikor a fenti készüléket is kicserélték volna). Kapva kaptam az alkalmon, gyorsan megbeszéltem, hogy most itt vagyok, mi lenne, ha most jönne fel.  Pár perc múlva meg is jelent. Beszélgettünk, közben kiderült, hogy villanyszereléshez is ért, mondtam szuper, akkor nézze meg legyen szíves a gyerekszoba világítását, mert valami nagyon nem stimmel. Ez is pár hete húzódott, mert az ismerős szerelőt nem értem utol. Nagyon örültem, két legyet egy csapásra. Már végzett a munkával, mikor megkérdezte L-t, hogy ismeri a bohóc történetét, akinek kiszakadt a cipője és abba volt belevarrva a nevetés. Mondtuk, hogy ezt nem ismerjük, Még aznap este átküldte e-mailben. Ja és nem mellesleg, ő írta. Kicsit kapcsolódik az előző írásomhoz, de ez most inkább gyerekeknek szól (bár szerintem felnőttek is megszívlelhetik a mondanivalóját).

A Bohóc cipője

Egyszer, egy városba való bevonulás után, amikor mindenki vidáman készülődött az előadásra, Zsomborka, aki éppen Tündért, az aranysörényű paripáját ment illatos szénával megetetni, valami furcsa zajt hallott. Mintha valaki sírdogált volna.

Bekukkantott ide, bekukkantott oda, benézett a sátorba, az állatok ketreceihez, míg aztán az egyik kocsi mögött elbújva felfedezte Krumplicskát, a Bohócot. Ott sírdogált keservesen, mint akinek nem tojt tojást a nyuszi húsvétkor.

-          Mi történt Krumplicska? Talán a fogad fáj?

-          Jaj, bár csak az fájna! –sóhajtott a Bohóc

-          Akkor talán éhes vagy?

-          Jaj, bárcsak éhes lennék!

-          Talán elvesztetted a rézfityinget, amit az igazgató adott jutalmul a múltkor?

-          Jaj, bárcsak egy zsák rézfityinget vesztettem volna el!

-          Na, most már igazán mond, meg mi bajod van, mert ha egy fogfájás is jobb lenne, akkor igazán nagy lehet a baj.

-          Ennél nagyobb nem is lehetne. Elszakadt a cipőm.

-          Hogy történt?

-          Ma, a bevonulás előtti nagy kapkodásban nem találtam a bevonuló cipőmet, ezért a fellépő cipőmet vettem fel. Az után hogy, hogy nem, valahogy megbotlottam egy nagy kőben és elől felhasadt a cipőm. Jaj, jaj! Hogy fogok most fellépni?

-          Ugyan már!  Hát majd fellépsz a bevonuló cipődben, és holnap megjavíttatod a másikat.

-          Azt bizony nem lehet.

-          Már miért ne lehetne?

-          Mert ez egy CSODACIPŐ!

-          Még az öregapám varratta 100 évvel ezelőtt egy CSODAVARGÁVAL. Az a CSODAVARGA belevarrta a cipő orrába a nevetést. Azóta családunk minden tagja ebben a cipőben lépett fel, és ebben nevettette meg az embereket. Most pedig éppen az orránál hasadt ki a cipő. A nevetés azóta már biztos rég elillant belőle. Hát, hogy lépjek fel így ma este?

-          Hát ez tényleg nagy baj. – sóhajtotta Zsomborka és szomorúan leült Krumplicska mellé a kocsi lépcsőjére.

Közben, biztos a friss széna illatára Tündér, az aranysörényű paripa is odasompolygott, és Zsomborka kezét kezdte bökdösni a finom falatokért. Ahogy a paripát etette, és puha szőrét simogatta, Zsomborka azon gondolkodott, hogy Tündért vajon mi teszi olyan különlegessé. Talán aranyszínű sörénye, vagy szénfekete patája, esetleg hófehér szőre? Vagy az, hogy olyan szép kényesen hordja a fejét?

Ahogy ezen gondolkodott, miközben a bohóc már egy egész lavór könnyet összepityergett, egyszer csak Zsomborkának felderült az arca.

-          Hallod-e Krumplicska?! – lökte oldalba a könyökével – tudod-e ki volt az én nagyapám?

-          Nem tudom – hüppögte a bohóc.

-          Hát az bizony egy CSODAVARGA volt!

-          Tényleg?! – nyitogatott nagy szemeket Krumplicska – de hát ez mit segít rajtam?

-          Hát azt tudod-e, hogy az én nagyapám még mindig dolgozik?

-          De hát, hiába ha nincs itt.

-          Akár hiszed akár nem, pedig itt van, éppen ebben a városban. Gondoltam is rá, hogy illene meglátogatnom. Ha szépen megkérem biztos, hogy megjavítja a cipődet.

-          De a város két fertály órára van, és az előadás meg mindjárt kezdődik.

-          Szerintem, ha megkérjük Tündért, egy fertály óra alatt odarepít minket. A nagyapám egy szempillantás alatt megjavítja a cipődet. Hiszen CSODAVARGA. Azután Tündér másik egy fertály óra alatt visszahoz. Így éppen idejében visszaérünk az előadásra.

-          Zsomborka megmentettél! –derült fel a bohóc arca – induljunk máris!

-          Azért az nem olyan egyszerű. Először is be kell kötnöm a szemedet. A CSODAVARGÁHOZ vezető utat, csak a rokonai ismerhetik. Meg van még egy kis dolgom a kellékes sátorban, amíg azt elintézem, kösd be a szemed ezzel a kendővel, és várj türelemmel.

-          Jó – mondta Krumplicska, és engedelmesen bekötötte a szemét – várok.

-          De ne leskelődj, mert akkor nem fog sikerülni – intette Zsomborka.

A bohóc várt és várt és várt. Úgy érezte egy örökkévalóságig várt, pedig csak néhány perc volt az egész.

-          Mehetünk – hallotta Zsomborka hangját maga mellett – felsegítelek Tündérre. Kapaszkodj!

És elindultak.

Menet közben Zsomborka furcsa kis dalocskát dudorászott.

Hegyen völgyön vágtat a táltos

Mögöttünk már falu és város

Egyet ugrik, kettőt szökken

Épp a kívánt helyre röppen

-          Megérkeztünk. Most bevezetlek nagyapámhoz, de várd meg, amíg ő mondja, hogy leveheted a kendőt.

-          Jó, jó csak siessünk.

-          Lassan járj, tovább érsz! –intette Zsomborka

Kézen fogva bevezette Krumplicskát egy helyiségbe.

-          Üdvözöllek nagyapám!

-          Isten hozott kis unokám! Régóta nem járt itt senki. Hogy-hogy ide vetődtél? – hallatszott egy öreges, reszelős hang.

-          Kedves nagyapám, szépen kérlek, segíts a barátomon. Kiszakadt a cipője.

-          Ohó! Hát akkor ez az a fiatalember, akitől megszökött a nevetés. Egész nap hallottam a szökevény viháncolását.

-          Segítek, persze, hogy segítek. Különben is már hasogat a fejem a szökött nevetés lármájától. Na, hagyjál csak magunkra egy kicsit unokám. Ez itt most kettőnk dolga lesz.

-          Na, fiatalember leveheti a kendőt.

Krumplicska egy homályos helyiségben találta magát, ami valahogy ismerősnek tűnt valamiért, de mégis ismeretlen volt. Egy nagyszakállú kalapos öregembert látott maga előtt, hosszú kötényben. Az volt csak a furcsa, hogy a kötény alsó szegélye rózsaszínű tüllből volt, és itt-ott aranyflitter kandikált ki. De hát egy CSODAVARGÁNÁL ilyesmi is lehetséges.

-          Add csak ide azt a rossz cipődet, meg a másikat is. Az egyiket megjavítom, a másikat meg az előadás végéig itt tartom, nehogy megint összecseréld.

A bohóc engedelmesen átnyújtotta mind a két pár cipőjét és csíkos harisnyájában álldogált tovább.

A CSODAVARGA fogta a két cipőt, hátat fordított Krumplicskának és nagy munkába kezdett.

Kalapált, reszelt, megint kalapált és közben dudorászott.

Kip-kop, kip-kop faszeges, vasszeges

Cipő talpában csodát ne keress

Vidám nevetés gyere csak vissza

Sose szökj meg, ha a lélek tiszta

-          Készen vagyunk! – mondta egyszer csak.

Krumplicska kíváncsian előre lépett, hogy lássa mi történt.

-          Hohó! Fiatalember csak lassan a testel. Most ismét be kell kötnöd a szemedet, felhúzod a cipődet, de az előadás végéig nem pillanthatsz rá, ha azt akarod, hogy a varázs hasson. Legközelebb légy óvatosabb. Isten áldjon! –hallotta egyre messzebbről az öreg hangját Krumplicska, aki közben engedelmesen bekötötte a szemét.

-          Gyere barátom, induljunk! – csendült fel mellette Zsomborka kedves hangja – vár a közönség. Ne várjon hiába.

Vágtattak megint, hegyen át völgyön át. Zsomborka most másik dalt énekelt.

Vágtat, rohan megint a táltos

Egyre közelebb falu és város

Egyet ugrik, kettőt szökken

Máris a cirkuszba röppen

-          Megérkeztünk. Siess! Éppen te következel. Ne felejtsd el, hogy nem nézhetsz a cipődre, csak az előadás után!

Krumplicska ledobta szeméről a kendőt és vidáman beszaladt a porondra.

Soha még ekkora sikert nem aratott. A sátor zengett a nevetéstől. Még az igazgató nagy pocakja is csak úgy rengett a sok kacagástól. Pedig ő aztán ritkán nevetett.

-          Zsomborka! Zsomborka! – lelkendezett a Krumplicska, amikor végre kiengedték a porondról. –Megmentettél! Hallottad mekkora siker volt. Hiába a CSODACIPŐ csodát tett!

-          Most már ránézhetsz a cipődre – mosolygott Zsomborka

-          Nahát!? Hiszen ez a bevonulós cipőm! Nem értem?!

-          Legközelebb legyen óvatosabb fiatalember! – hallotta az öreges reszelős hangot Krumplicska, de csak Zsomborka mosolygó szemét látta és kezében a két szakadt cipőt.

-          Oh! Hát te voltál! Akkor, nem is CSODAVARGA a nagyapád!

-          Bizony nem. De csodálatos ember volt. Ő mondta nekem, hogy csak azt adhatod másoknak, amit magadban hordasz. Amit mások aggatnak rád, szétporlik, semmivé lesz.

-          Azt hiszem, igazad van – gondolkodott el a bohóc – hiszen öregapám is, sokszor megnevettette az embereket utána is, amikor már nekem adta a cipőt.

Így esett hát, hogy Krumplicska soha többé nem aggódott a fellépés és a cipője miatt. A cipőt azért gondosan megjavíttatta egy VALÓDI VARGÁVAL, és gondosan őrizte a szekrényében. Egyszer majd ő is odaadja a fiának vagy az unokájának, hogy a VILÁGBÓL, soha ne szökjön meg a nevetés.   /Szerző: Joepapa/

Az alábbi cikkre bátyám hívta fel a figyelmem! Ajánlom mindenkinek (különösen Vágó Istvánnak és a vele egyetértőknek). Látszólag nehéz és hosszú olvasmány tele csúnya szavakkal, de úgy gondolom, hogy végig olvasható, megérthető (még ha egyes mondatoknak /bekezdéseknek többször is neki kell futni). Azt gondolom, hogy a homeopátia működése ehhez képest kismiska.

http://www.idokep.hu/hirek/quantum-radar-delayed-choice-eraser

Elöljáróban: Kicsit aggódom, mennyire lesz érthető, amire ki szeretnék lyukadni.

Volt egy ismerősöm, aki nagyon szeretett olyan könyveket olvasni, mint Feldmar András, Csernus… Ezzel nincs is baj, én is olvasom őket. Néha megerősít, néha tanít, vagy ad egy újabb lökést (és volt már olyan is, amivel nem értettem egyet). Szóval a mai világban nem baj, hogy megszületnek ezek a könyvek.  De amiért felhoztam őt, az egy mondat volt, amit egyszerűen úgy éreztem, hogy kiragadott mindegyik közül.  Úgy értelmezte, ahogy. Valami olyasmiről szólt a mondat, hogy ha én nem vagyok magamért, akkor ki más lenne. Ezután pedig ezt tűzte zászlajára és ment „harcolni”. Nem számított ki került az útjába, az anyja, a felesége, a barátai.  És mindehhez bebeszélte magának, hogy ez így jó. De én nem láttam, hogy boldog lenne.

A fentiek ellenére, most idemásolok egy idézetet. Remélem ezáltal  kicsit érthetőbbé válik, hogy mit is kéne ennek jelentenie:

„Akiben azonban az ÉN élmény nem villan föl, még akkor is egyedül marad, ha öt felesége és nyolc férje volt, ha tíz gyermeke és hatvan unokája veszi körül. A nagycsaládban (és a kiscsaládban vagy egyedül – szerintem)élők az örökös hajszában nem veszik észre, hogy néha teljesen egyedül vannak. Ha nincs igazi szeretet – ami önmagam szeretetén alapul – minden közösség csak teher számunkra, fárasztó kötelesség.

Akinek „lelke a barátja”, annak mindig van társa.” (Müller Péter: SzeretetKönyv)

Két gondolat:

1. Nem lehet, vagy nagyon nehéz kiragadni úgy mondatokat, hogy az értelme ezáltal ne sérülne. (Most én is kiragadtam :S – másoltam volna ide sok idézetet a jobban érthetőség kedvéért, de egyszerűbb és érthetőbb, ha mindenki inkább kezébe veszi a könyvet.)

2. Önmagunk szeretete ne abból álljon, hogy a saját, önös érdekeinket/akaratunkat vesszük csak figyelembe és azt tűzön-vízen keresztülvisszük, akkor is, ha azzal más lelkébe gázolunk, hanem abból, hogy hallgassunk a felsőbb ÉN-ünkre. Mert az akaratunkat az „én” formálja és tévútra visz. De ha elcsendesedve odafigyelünk az ÉN hangjára, akkor úgy fogjuk tudni magunkat szeretni, hogy az másnak is jó legyen. (Tudom, hogy a 2. idézet nem csak erről szól!)

Lehet, most úgy tűnik, osztom itt az észt és azt hiszem profi vagyok ebben. Nincs így. Én is csak tanulom, hogy egyre jobb és jobb legyek. És az ilyen jellegű írásaim inkább azt hivatottak megmutatni, hogy aktuálisan hol tartok, mi fogott meg, mivel tudok azonosulni.

(Remélem erről a témáról nem írtam még, mert olyan régen érlelődik bennem, hogy már azt sem tudom, elmondtam-e vagy sem.

Bízom benne, hogy ez az ismerős -mivel nem tartjuk a kapcsolatot nem tudhatom - azóta továbbfejlődött!)

Az egész történet azért jutott eszembe, mert olvastam a Mosolyszün/ret című könyvet, aminek egy részében pont arról van szó, hogy értékelni kell a mát, a sok-sok pozitív dolgot, ahelyett, hogy siránkoznánk.

Egy ismerősöm rendelkezik 1 gyerekkel, 1 férjjel és egy másik hímnemű „baráttal” (aki pótolja mindazt, amit a férjétől nem kap meg). Arra panaszkodott, hogy az utóbbi barát már napok óta nem hívta, pedig régen bezzeg még a férfi volt felháborodva, ha a lányzó 10 percig nem jelzett a neten semmit.  És hogy ő most mit csináljon, hívja vagy sem? Én szépen csendben hallgattam, hiszen jónak panaszkodik, 2,5 éve egyedül nevelem a gyerekeimet, körülötte meg vannak ketten is. De nem mondtam. Részben azért, mert neki most arra volt szüksége, hogy valakinek kipanaszkodhassa magát, részben meg azért, mert ha ezt mondom, akkor úgy tűnne, panaszkodom. Pedig semmi okom a panaszra.  Részemről igyekszem látni az élet napos oldalát (persze, előfordul, hogy nem sikerül, de nem ez a jellemző) Egyért azért sajnálom, hogy nem szóltam közbe, mert ő így rossz oldalról látja a dolgokat, ahelyett hogy a szépet nézné, van családja, barátja… Hátha elgondolkodott volna a helyzetén és abbahagyta volna a sirámot.

történt velem valami. Mindig így van ez, ha túl sok minden gyűlik össze hirtelen és nem kéne annyira pörögnöm. Így volt ez nyáron, amikor fürdőszoba felújítás volt, szokásos munka stb - eltörtem a lábujjam. Novemberben vizsga, munka, gyerekek, háztartás és jött a tüdőgyulladás. Januári újabb vizsga csak 1 náthával, majd március, munka maximális beindulása, jó idő – kerékpározás, iskola keresés felpörgése, erre kifordul a bokám. Szerencsére együtt vagyok a húgommal, aki prananadizik (+ még a homeopátia) és már rá tudok állni a lábamra. Még ugyan erősen sántikálva, de már egészen meg vagyok elégedve a mozgással.

 És ez így van jól. Saját magunkat nehéz szabályozni, megteszi helyettünk az ÉLET.

Ugyan nem ezt akartam írni, de arra már valószínűleg nem lesz időm, amit eredetileg terveztem (jó kifogás, mert persze elfelejtettem mit akartam, és így legalább van kire fogni).

Hogy mi jó a mai napomban: voltam szokásos edzésen, megjöttek a gyerekekről az ovis fotók. (Majd időben kap minden illetékes belőle). Múltkor vettem végre magamnak farmerszoknyát (röpke 2,5 év után visszaadom húgomnak az övét - szerintem már nem is emlékszik rá). És ma végre mosva-vasalva napsütésben felvehettem színes harisnyával. És megdicsértek, hogy jól nézek ki. Segítettem anyukámnak számítógépes ügyben. Tegnap levittem a gyerekeket bringázni és kiderült, hogy L. kinőtte, Z. viszont belenőtt a biciklibe és ma megkaptam a kulcsot, ahonnan elhozhatom a nagyobb bicajt, így ma szolfézs után el is hozhatjuk, ami azt jelenti, hogy idén kezdhetem elölről a deréktörő mutatványomat. Ami a kisebbik lányom biciklioktatását jelenti. És ugyan ez tegnap történt, de L. azt mondta, hogy nagyon szeret tekerni. Azért örültem ennyire, mert tavaly még nagyon kevés volt a bátorsága és volt hogy a tanulás sírásban végződött, de "gonosz" anyaként nem hagytam, hogy feladja a tanulást és tessék, most itt az eredménye.

Ja és annak is örülök, hogy mivel reggeltől estig van program, így nincs idő takarítani ;) De különben is kit érdekel, ha úgy sem vagyunk otthon :D (Na jó, ez azért vicc, ha nagy takarításra nincs is idő, azért apránként mindig történik valami.)

Ja és ez sem ma történt, de még nem volt időm megírni, hogy Z-t agyon dicsérte az egyik óvó nénije (nem először), azzal a szöveggel, hogy ő senkinek nem szokott ilyet mondani, de Z. olyan tehetségesen táncol, hogy kivételesen azt mondja, hogy ezzel a lánnyal foglalkozni kell, nehogy feladjuk. Egyébként én is így gondolom, mert sokszor rájön Z-re a táncolhatnék és spontán módon olyan dolgokat ad elő, hogy leesik a szám, de mindig azzal hitegetem magam, hogy biztos csak elfogult szülő vagyok.

Mahatma Gandhi: Évek óta megrögzötten oltásellenes vagyok. A legkevésbé sem kérdéses számomra, hogy az oltás tisztességtelen eljárás, amely ráadásul káros.

Gondolatok folytatása később (csak el ne felejtsem :S)

"Olybá tűnik számomra, hogy azok, akik valamely kijelentés bizonyításakor egyszerűen a hatalom súlyára támaszkodnak, anélkül hogy igazuk alátámasztására érvekkel rukkolnának elő, a józan észnek ellentmondóan cselekednek. Én a magam részéről épp ellenkezőleg cselekszem; azt kívánom, hogy szabadon kérdezhessek és válaszolhassak,mindenféle talpnyalás nélkül. Akik ugyanis az igazság keresésére indulnak gyakran talpnyalóvá válnak." Vincenzio Galilei

pedig az újság 2008-as volt. Igazából tudtam ezt, de leírva még nem láttam és gondoltam megosztom veletek. A Gyermekgyógyászati szemléből való az információ:

Hasfájós babák kezelése a téma. Ánizskapor (ami a szoptatós teában is fellelhető) mellékhatása lehet allergiás bőrtünet, légúti panasz, és görcsrohamot is kiválthat. (Saját megjegyzés, hogy számtalanszor fájt a baba hasa azért, mert a mama szoptatósteát ivott, vagy pont, hogy az egyéb hasfájásra kapta a gyerek és persze rosszabb lett).

Szója alapú tápszer nagy növényi ösztrogén tartalma veszélyt jelenthet a későbbi fertilitásra és szexuális fejlődésre. (Saját megjegyzés: nem csak a tápszer tud így viselkedni és nagyon gyorsan allergizál).

Nem pasztörizált méz csecsemőknél botulizmust okozhat. (ha pasztörizálod, akkor meg tönkre megy benne minden jó, tehát ne add csecsemőnek).

Febr. 20-ig volt látható Botero gyűjteménye. Szokás szerinti szabad hétvégém volt, elmentem megnézni. Hááááát…!!! (Tudom, háttal nem kezdünk mondatot, de ez nem is kezdés, hanem egyben a mondat ;) ) Biztosan velem van már megint gond. Túl maradi vagyok. A képek között voltak a festőtől idézetek, amik végülis magyarázzák, hogy miért olyanok, amilyenek. De mitől lesz valaki neves festő, mikor összesen egy fajta arcot és testet tud festeni és azt helyezi különböző szituációkba? Ennél még a húgom is jobban fest szerintem, pedig nem ezzel foglalkozik alapvetően. De elmondhatom, hogy láttam. Ha szóba kerül, akkor tudom, miről van szó.  Ezzel is tágítottam a kulturáltságomat.

Ezzel szemben vasárnap elvittem a lányaimat a Munkácsy kiállításra. Na igen, az már valami. Ugyan a kisebbiknek ez most nehezen volt emészthető, de a nagyobb igen fogékony volt rá.

Korábban már írtam arról, hogy rákattantam a bio dolgokra. Kezdtem ugye a takarítással, most folytatom a vitaminokkal. Megvallom, nehéz fába vágtam a fejszémet.

Ugyanis siralmas, hogy amit általában bio álnéven lehet kapni, tele van szeméttel. Jóhiszeműen elhiszem, hogy a benne levő vitamin esetleg tényleg ökológiai gazdálkodásból van. De amit nem értek, hogy miért kell utána tönkretenni? Gondolok itt a hőkezelésre, hogy teletömik felesleges, az egyébként gyógyszeriparban bevált tömőanyaggal. Vagy ráírják hogy természetes C-vitamin és közben az összetételben látom: 1000mg gyári C vitamin és 2 mg gyümölcsből való.

Mondok egy példát. Megkeresett egy gyerekkori ismerősöm mindenféle marketing dumával, gondoltam, egy életem, egy halálom, meghallgatom. Mondta, hogy a cég (Am..y) forgalmaz vitaminokat is, amik milyen szuper bio cuccok és hogy milyen szuper ellenőrzés van náluk arra, hogy az alapanyag tuti bio legyen. Persze pontos infót nem lehetett megtudni az összetételéről.

Mintaképpen összehasonlítom egy igazi bio C-vitamin összetételével ( a teljesség igénye nélkül írom):

Am..y cég C vitaminja: ascorbinsav, acerola kivonat (ez ok), stabilizátorok: mikrokristályos cellulóz, térhálósított nátriumsó (csak tudnám, hogy az meg mi, szlovákból próbálom fordítani), carboxymetilcellulóz, hydroxypropil metilcellulóz, maltodextrin, csomósodást gátló anyagok (találd ki, hogy mi lehet az), talkum, szilícium dioxid, nedvesítőszer: glycerol, polírozó anyag (mi a csudának, azt nem tudom), karnaubaviasz.

Ho..r cég C vitaminja: alapanyagok ellenőrzött ökológiai termesztésből, acerola gyümölcspor, manioka liszt, nád és répacukor, homoktövis-por, keményítő, csipkebogyó-gyümölcspor, bodzabogyó koncentrátum, valódi méz, citrus gyümölcskivonat, flavinoidok. Szétválasztó anyag: kókusz zsír. Ennyi!

Mindkettőt kipróbáltam betegség alatt. Az elsőre rá se rántottam, a másodiknál másnap kutya bajom nem volt. Pedig a második áru C vitamin tartalma alacsonyabb volt az elsőnél. Hogy az árkülönbségről már ne is beszéljek. (Természetesen a második az olcsóbb).

Szóval ajánlom mindenki figyelmébe, hogy ha valamit megvesz, amire az van írva, hogy bio, azért ne higgye el, mindenen ott van az összetétel, el lehet olvasni és szabad gondolkodni. Tudom, hogy mindez időigényes, de szerintem megéri utánajárni.

Persze még lenne mit írnom a témában, talán majd később.

Rég jártam erre. Szerintem már mindenki elszokott innen, de hátha…

Kezdetnek 2 (szerintem) csúcs duma:

1. Idén először voltunk korizni. Másfél óra után már majd leszakadt a derekam, hogy tartottam és tologattam Z-t. Egyszer csak azt vettem észre, amíg orrot fújtam, hogy nincs mellettem Z. na ja, nekilódult egyedül. Nagyon boldog voltam. Igaz, csak mint egy pingvin totyogott, de ment. Kb. 4 kör után megszólalt: Le vagyok nyűgözve. Mondom mitől? Hát magamtól. :)))))
2. Ma a gyerekeim a földön párnákból, takarókból, fonalból… építettek mindenfélét, éppen mi kellett a játékhoz. Az egyik építmény az Eiffel-torony volt. Z. egyszerűen csak tejfel toronynak nevezte.

Sajnos, ahogy teltek a napok (hónapok), szépen lassan elfelejtettem, mi mindenről akartam írni.  :( 

Zajlik az élet, most talán még pergősebben. Események fényképekben:

Luca beágyazta a Mikulást az ágyamba.

Januárban ismét néptáncfellépés. Z. belenőtt a néptáncos ruhába.

Vörösmarty tér:

Forrócsokizás.

Pohárkoncert

Szokásos kürtöskalács

Adventi csillogó villamos

Utaztunk is rajta

Néprajzi Múzeum:

Harangkészítés

Minta alumíniumlemezre nyomása

Angyalka készítés

Kész karácsonyi gömbök a múzeuban

Viaszdíszt is öntöttünk

Szuper segítség a konyhában. Nekem csak a forró tepsikkel volt dolgom.

 Agyalka és "jénszavas"

Mivel L. jövőre iskolába megy, így elkezdtük a szóba jövő sulikat látogatni. Múltkor az egyikben volt kézműves délután. Olyan sok gyerek és szülő volt, hogy a többi csoporttárssal úgy döntöttünk a végén, megvárjuk, amíg a tömeg elmegy, és csak utána öltöztetjük őket. Állok L-val a tanári ajtajában, mire odajön az egyik csoporttársa és azt mondja nekem: „Figyelj!” De olyan kis mosolygós pimasz arccal, hogy már erre kikerekedtek a szemeim. Majd megpuszilta L-t és visszafordult hozzám. „Szerelmes vagyok belé.” Néztem a fiú anyjára, aki csak megvonta a vállát.

Pár nappal később segítettem, mint kísérő szülő öltöztetni az oviban. Vittük őket Mikulás ünnepségre, amit az ovijuk nyert. Nagyban öltöztetek egy kislányt és csak véletlenül néztem fel, amikor látom, hogy egy másik kisfiú a csoportból puszilgatja lányomat. Állítólag ő is „szerelmes”.

Huhhhhh! Csak kapkodom a fejem! Még fel se nőtt a lányom, már elvinnék tőlem. J

Vizsga után szellemileg kimerülten nincs is jobb, mint kézimunkázni. Hópihe gyártásba fogtam. 6 már az oviban van. Sajnos azokat nem fényképeztem le. A 7. így sikerült (tudom, hogy nem tökéletes), de nekem tetszik:

A legújabb állatunk:

Már egy egész baldahint szőt a gyerekek ágya fölé. ;) Egyébként L. alkotta tojástartó dobozból, szőrös drótból, festékből, papírból és mozgó szemekből.

Segítséééég! A rómaiak már megint itt vannak!

 Persze csak azért, mert filmet forgattak ;)

Mint köztudott, a mérlegek rosszul tűrik az igazságtalanságot.  Így jártam ma én is. Az óvodában ebédbefizetés volt. Beadtam a 2 gyerekemet, majd felmentem a titkárságra. Éppen Z. egy csoporttársának anyukája lépett volna ki, és hogy elférjen, arrébb léptem, közben egy pasas (úrnak biztos nem nevezném), surranó pályán be az irodába mögöttem. Mondom neki, hogy „elnézést, de én is itt álltam a sorban, csak J.t engedtem ki”. Erre bunkó, arrogáns hangon kiosztott, hogy hát ő már 10 perce itt állt, csak elvitte közben a gyerekét átöltöztetni. Újra elnézést kértem, és mondtam, hogy nem volt ráírva, nem tudhattam. Menjen be nyugodtan és fizessen, és csak magamban mondtam, hogy én előbb leadtam a gyerekeket és csak utána jöttem fizetni. Ráadásul nagyon udvariasan szóltam először is és másodszor is, de hát legyen boldog, intézze el, ez a 2 perc nem oszt, nem szoroz az életemben. Folytatva a bunkó hangnemet közölte, hogy ő senki elé nem szokott tolakodni, menjek csak be. Nem volt kedvem vitatkozni vele, bementem, de a titkárnő mondta, hogy inkább a pasit intézné el előbb, majd amikor végzett és elment, mesélte Sz. (a titkárnő), hogy ma reggel ennek az embernek a titkárság előtt már nem ez volt az első jelenete.

Igazából kicsit hasadt állapotban vagyok az ilyen dolgokkal, mert egyrészről tudom, hogy az ilyen tuskók miatt megy az ország úgy ahogy, és ha hagyjuk, hogy továbbra is bunkók legyenek, akkor soha nem fognak ráébredni arra, hogy valami nem stimmel velük (bár vannak kétségeim, hogy egyáltalán ez bármikor eljut a tudatukig). Másrészről ő volt az az ember, akinek ez a viselkedés már az arcára volt írva, tehát lehet jobban tettem volna, ha eleve meg se szólalok. Sajnos elég emberrel találkoztam már életemben, hogy bizonyos arctípusokból olvasni tudjak (nagyon, de nagyon ritkán csalódom).

Aztán elmentem edzeni. Külön jó volt, mert ilyenkor az ember nem csak edz, hanem nagyon jó alkalom arra is, hogy levezesse a dühét. Sikerült. Közben beszélgettünk páran és a mellettem lévő csaj mondta, hogy ő részben azért jár ide, hogy az ilyen tuskók miatti dühe elszálljon. Jót nevettünk.

Tudom, hogy minden alkotás mindenkiben más érzéseket kelt. Nem tudom és nem is akarom leírni, hogy ehhez a dalhoz nekem milyen érzéseim, gondolataim kapcsolódnak. Csak hallgassátok!

Szövege itt megtalálható: www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/57021/akos/a-fenybe-nezz-zeneszoveg.html

Gyermekeim az egyik nagyszülőktől kaptak a hétvégén csizmát. Rámolom el a holmijukat, köztük a csizmákat is. Ránézek a talpára és mit látok? Hogy valamelyik eszement eladó, az egyébként is ragadós, méretet és kódszámot tartalmazó cédulát, biztos, ami biztos (most lehet, hogy rossz nevet mondok, de nem tudom az igazi nevét) szögbelövővel még meg is erősítette. Tuti rajta marad! J Így aztán a téli csizma talpán kis, pici aranyos lukak keletkeztek. Valahogy nincs kedvem megnézni, hogy milyen mélyre sikerült hatolniuk. Csak reménykedem benne, hogy a talp vastagabb, mint a belőtt izé, és hogy járás közben ezeknél a „sérüléseknél” nem indul majd el egy repedés. Lehet hogy elszúrtam és benne kellett volna hagyni, hogy "tamponáljon", mint a kést a hátban? :D

Ugyan ezt részben a válaszokhoz kéne írnom, de mivel van benne új is, hát gondoltam lesz egy teljesen új bejegyzés.

Szóval Nux vomica, ezt annyira nem látják még a lányok és tény, hogy nem is kötöttem még annyira az orrukra, de lehet, hogy kéne, hátha terjesztik.

N. H-né, igen, érdekelnek az ilyen irományok. Bevallom én még nem vettem a fáradtságot, hogy itt is utána nézzek, bár rémlik, hogy pár éve belefutottam ilyen oldalba, csak akkor még nem fogott meg ennyire a téma.

Ígértem, ha lesz tapasztalatom, akkor azt megírom.

Tűzhelyre kiömlött mindenféle: rászórtam a szódabikarbónát, majd lefújtam öntöttem (mert még nincs kiürült spray-s flakonom és ha így folytatom, sokáig nem is lesz) ecettel. Hatalmas pezsgés, majd végigtöröltem. Nem volt könnyebb, mint egy bolti tűzhelytisztítóval, de nehezebb sem, és főleg nem volt büdös, szóval marad ez a bio megoldás. Aztán odaégett zsír ételmelegítés során a lábosba. Gondoltam, itt az ideje az összehasonlításnak. Befújtam bolti tisztítóval, 2x, de még mindig csúnya volt, viszont utána nem jött vele le több. Utána jött a szódabikarbóna-ecet variáció és alig maradt barna folt. Ahhoz a picihez szerintem már fém dörzsi kéne, de elfogyott itthon.

A "kedvenc" takarítós sorozatomban meg ilyet láttam: zsírkréta a falon - fogj barna kenyeret, önts rá teafaolajat, gyűrd össze és kezd el dörzsölni a falat. Utána az olaj mentes kenyérrésszel töröld át a falat, hogy a felesleges olaj is eltűnjön. Ezt nem próbáltam, de nincs is zsírkrétás falam (még ;) )